A hetedik ilyen szerencsés szerencsétlenséget is sikerült túlélnem. Remélem a 20.után megállok és onnan már nem megyek tovább sehova. Először 16 évesen voltam szerelmes most 24 éves vagyok, az annyi mint 8 év alatt 7 szerelem, van még esélyem a húszra ;)
Azért ide még akartam írni egy keveset, mert ilyen rövid bejegyzéseket nem szoktam hagyni magam után. Tehát a tapasztalatom, hogy egyre könnyebb a szenvedés. Valahogyan meg lehet szokni, más mint régebben. Nem sírok például utána. Sőt, szerintem még reménykedem. S mivel a remény hal meg utoljára, vagyis a remény csak utánam hal meg, ezért ameddig élek addig remélek. Hurrá, ezt most jól megaszondtam.
Szóval még benne vagyok a szerelemben, de valahol meg túl vagyok rajta. Azért vagyok benne, mert emlékszem rá. A tudatom meg túl van rajta, mivel imádatom tárgya nincs fizikailag mellettem. Ez amolyan plátói szerelem lehetne, de ahhoz meg nem történhetett volna semmi. Mivel történt, ami történt, ezért ez amolyan végetért szerelem. Én folytatnám persze, de egy részem már útálatot is érez, ami eléggé visszatart a folytatástól. Valaminek meg kell halnia ahhoz, hogy újjászülessen.
Semmi értelme ennek a blognak.
Útálom az útálatot.
Cica vagyok.
Csóóók!
